"Vanília és csokoládé: két különleges íz, teljesen különböznek egymástól, mégis mindkettő ínycsiklandó." Leginkább ez jellemzi az olasz rendező, Ciro Ippolito fent említett filmjét, ami elvileg egy romantikus dráma. Nem könnyeztem meg, nem érzékenyültem el rajta, de azért tetszett, olyan olaszos volt, nem túl sok mondanivalóval, de "mindennapi drámával" - szerelem, megcsalás, titkolózás, nagy családmánia, némi szomorúság, elválás mégis happy end. Jó, jó, de ami a leginkább megfogott az az "olaszság", mint Olyan. Esztétikások értik! :D Szóval ez az egész mediterrán fíling, az életérzés, a mentalitás, a helyek/helyszínek, a gesztusok, az ételek/italok, a nyelv, mind olyan más. Laza, mégis erőteljes, karakteres, szenvedélyes. Érdekes. Nem tudom, milyen lesz a család, de remélem egy kicsit ilyenek és nem a "begyöpösödött" német felfogás hatotta át az életünket. A film óta olasz zenét hallgatok, jó lenne érteni... Valami csak ragad majd rám. :)
Ja, és nem mellékesen: reméltem, hogy a címhez hűen lesz vmi édesség a dologban, igazi olasz fagyi, csoki, akármi, hát ez annyiban teljesedett ki, hogy egy fánkszerű csokis-vaníliás cuccot eszegettek egyszer az elején meg a végén - kerettörténet megvolt. Ennél többet vártam, de azért ezt is megkívántam. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése