Tegnap voltam színházban. Végre. Már nagyon kellett valami kis kultúra az egyhangú, szürke hétköznapokba. A darabot én választottam, Schiller monológ Daniel Call előadásában. Fogalmam sem volt, hogy minre számítsak, így semmit sem vártam, hagytam magam meglepni. A reutlingeni 'Die Tonne' színházában mutatták be a darabot, voltunk vagy 15-en és akkor már beleszámoltam a súgót is. Na de viccet félretéve, nem tudják mit hagytak ki, akik nem voltak ott. A pasi egy igazi művészlélek, ahogy az ember elképzeli őket, kinyúlt pulcsiban, zakóval, sállal, hosszú, fekete hajjal, de egyáltalán nem ápolatlanul. Inkább amolyan bölcsészféle. Sármos mosollyal, költői tűzzel, hévvel, indulattal szenvedéllyel...(több szinonímát nem tudok hirtelen :) ) minden esetre ösztönzőleg hatott rám, a darab alatt többször is meggondoltam, hogy felkelek és most megváltom a világot.
Bejött nagy nyugisan a gitárjával, leült kicsit a nézőtérre, kólázott, mondta, hogy üljünk már közelebb, ha csak ennyien vagyunk. Elkezdte a monológot. Schiller életéről, fontosabb állomásairól, eseményekről, utánzott másokat is, akik a költő életében szerepet játszottak, igen vicces volt, aztán saját szerzeményekkel, dalokkal tarkította az előadást, és elég jó hangja volt. Egy röpke két órára szerelmes lettem belé :) Meg kell valljam, voltak homályos részek, amiket nem értettem a szárnyaló irodalmi nyelv miatt, sokszor rendesen kellett koncentrálnom, de hála korábbi stúdiumomnak, képben voltam, hogy miről beszél. Őszintén nagyszerű élmény volt - amit kicsit megtört a későbbi rock-kocsma látogatása és az ottani nívó, de hát ez már egy másik történet...
Szóval ha valaki netán erre jár vagy hallja a művész nevét, akkor ajánlom figyelmébe a színdarabjait. Itt a link, érdemes megnézni, habár ezek a képek nekem nem jönnek be - szerintem a tegnapi előadáson jobban nézett ki, de ez most elfogult, szubjektív vélemény :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése