Beszámoló

Megvolt életem első német nyelvű állásinterjúja. Másképp képzeltem, de nem akarok ennyire előre szaladni, úgyhogy kezdjük az elején:

Pénteken kedves ismerősöm kivitt a pályaudvarra és kezdetét vette négy óra tömör gyönyör a DB jóvoltából. Helyjegyem volt, így minden fennakadás nélkül végigültem az utat - ez később lesz csak fontos - zenét hallgattam, satöbbi. Megérkezvén Judor várt az állomáson, egymás nyakába ugrálós, sikítozót téma volt, de hát így normális :) megismerkedetem Ch-nal és itt álljon feketén-fehéren, hogy egy nagyon szimpatikus, okos, jófej, laza pasi, engem megnyert, úgyhogy senki ne aggódjon, Judit jó kezekben van :) aztán hogy csillapítsuk az éhségünket, betértünk a híres olasz vendéglőbe -a híres most arra vonatkozik, hogy olvashattatok róla J blogjában, de ahogy észrevettem, a helybeliek is eléggé preferálják, biztos mert tényleg nagyon finom az étel, legyaen szó anti-pastiról vagy magáról a pastáról. Ezután elfoglaltuk a szállást, lecsekkoltam, hogy jól dolgoznak a szobalányok, minden a helyén volt :) kivéve a minibárt, mert az egyáltalán nem volt, ejjj... No, de elég hamar megoldódott a szomj-csillapítás is, mert meglátogattunk néhány vendéglátóipari egységet, ezek közül is a leginkább említésre érdemes a Fridrich bár, ahol tényleg esélyem sem volt meginni a poharamban lévő bort, mert mire kettőt pislogtam, már megint tele volt. Voltunk a G bárban, ahol rövid ideig Jamaikában éreztem magam, aztán vissza a szállásra, mondván holnap nagy nap lesz. Az volt. Este alig aludtam, másnap meg olyan fejfájásom volt, hogy azt hittem kettőt látok - vagy egyet sem. Valahogy összeszedtem magam, Ch felszedett minket, aztán irány a Hangar-7. Betipegtem magassarkúban, de mivel volt még idő, a többiek megreggeliztek én meg egy kanna tea mellett meditáltam, hogy legyek már túl az egészen, hadd dőljek le vízszintesbe.

Aztán 11-kor megjelent a "vallatótisztem" egy kb 27-28 körüli srác és első körben megkérdezte mit tudok a Hangarról, amire azért számítottam, így tudtam mit mondani. De mivel egy szusszba legalább 30 kérdést sűrített be, improvizáltam, és kicsit meséltem magamról, mire egyszer csak félbe szakított és előadott egy monológot, hogy itt mennyit kell dolgozni és milyen nagyok az elvárások, a tapasztalat milyen fontos a legalacsonyabb beosztású alkalmazottnál is, satöbbi. "Akkor minek hívtatok be?!" - kérdezem én, persze csak magamban. Látták jól, hogy mik a képességeim, az eddigi tapasztalataim, gondoltam azért kell valaki, aki nem rendelkezik olyan nagy ismeretekkel ezen a téren, hogy a saját kényükre-kedvükre formálják. Mindenesetre neki szimpatikus voltam (óó, hány lánynak mondhatta ezt már :) ) kicsit beszélgettünk még, kérdezgette, és hát majd 4-5 napon belül értesítenek. Elköszöntünk és mindneki ment a maga dolgára, én speciel Kufsteinbe. Valami fantasztikusan szép hely, a lakás is szuper, ch bécsi szelet- krumpli-saláta komója pedig maga volt a tökély. Akkora volt, hogy meg sem bírtuk enni, muszáj volt lesétálni, ami mondjuk nem esett nehezemre egy ilyen szép helyen. Aztán persze le kellett öblíteni egy kis hazaival és mivel az annyira nem nyűgözött le senkit, átruccantuk egy kis bajor sörre Oberaudorfba, egy sötét búzasörre, a boiseire. Judor részletezte már, úgyhogy nekem nem áll szándékomban, legyen elég annyi, hogy ennél hangulatosabb, autentikusabb fogadóban még sohasem jártam, érdemes benézni! Este pedig a sokat emlegetett Innert is megnézhettem, és mondhatom, igen csak megnyerte a tetszésemet a bár meg a zene, egyszerűen az a hangulat és az emberek. Kicsit Pécs volt, pár percig. Aztán hazamentünk aludni, hogy másnap fitten menjek a visszaútra - nehogy elaludjak és Heidelbergben ébredjek, mondjuk belegondolva nem lett volna olyan szörnyű...

Szóval vasárnap reggel egy tökéletes reggelit készítettek a vendéglátóim, frissen facsart vérnarancs, bicher-müzli, ham&eggs, mindenféle lekvár, hmmm :) a lakoma után kirándultunk, kocsival persze, körbejártuk a zahmer kaisert, én pedig úgy tapadtam az ablakra mint légy a légypapírra, épp hogy csak a nyálam nem csorgott, de kb ott tartottam. Végre megint éreztem AZT! Azt az érzést, hogy van miért élni, és hogy tudom, mit akarok, tudom, hova húz a szívem, és hogy mindig is ez volt bennem csak mostanság elrejtőzött a sok egyéb gond miatt. Ahogy ott álltunk az egyik legmagasabb ponton, megtaláltam a belső nyugalmat - ha sokáig álltam volna ott, lehet meg is világosodom :) - a célt, már csak az eszköz hiányzik. Otthon azt is megkaptam. A balkonos sütkéreztünk vonatom indulása előtt mikor Judor, mint egy csodatévő kisangyal, a kezembe adott egy kinyomtatott papírost, álmaim állásával. Pontosabban gyakorlati hely, de mindegy. Sportrendezvény szervezése, de nem is akármilyen - persze hogy snowboardos, meg egyéb ágazatokkal is. Akkor tényleg fellobbant a szikra bennem, az új irány Innsbruck! Muszáj egyszerűen, ez kell nekem, ez vagyok én. Azt hiszem, valójában azért is alakult minden így, hogy a végén ez jöjjön ki belőle, a legjobb. Most előttem is a cv újraírásának feladata áll, előszedem a kreativitásomat, és olyan lesz, hogy keresve se találjon jobbat senki nálam.

Mindezen elhatározások után J-ék kivittek a rosenheimi pályaudvarra, könnyes búcsút vettünk, mielőbbi viszontlátás reményében - talán még egy állásinterjú alkalmával. Úgyhogy elkezdődött a világmegváltás :)