2010. október 30., szombat

Közeledik a karácsony

Nagyon tetszett ez az óra. Kicsit karácsonyi hangulatom lett tőle, mert beiglit és pozsonyi kiflit sütöttünk. Ezek az omlós élesztős tésztákhoz tartoznak, és annyiban hasonlítanak a linzerhez, hogy nem kell sokáig gyúrni. De itt is jött egy számomra eddig ismeretlen kifejezés: virgolni. Először néztem, hogy biztos félrehallottam valamit, de kiderült, hogy ez nem csak nekem volt ismeretlen. A virgolás egy olyan technika, amikor a tésztagombócot körkörös mozdulattal gyúrja át az ember. Nem is olyan egyszerű, mint ahogy kinéz. Már értem, hogy miért inkább férfiak lesznek pékek...az 50 kilós zsákok pakolása mellett.

Visszatérve a beiglihez és kiflihez: a kész tésztát szépen kinyújtani megint csak művészet volt, de azért egész jól ment. Bele a diótöltelék (mákosat szerettem volna, mert otthon az a kedvenc, de már beosztották, kinek milyen tölteléke lesz.) Megraktuk a töltelékkel, feltekertük - kicsit óvatosan, félve nyúltunk a tésztához, hogy szép legyen, érdekes is volt látni, ahogy mindenki nagyon koncentrál :) - aztán kicsit megformáztuk, hengereltük és lekentük tojással. Itt jön a trükk! Kiraktuk a hidegbe a beigliket, megvártuk amíg megszáradt a tojás, majd még egyszer lekentük és azt is hagytuk megszáradni, s csak ezután sütöttük ki. Ugyanis ettől lesz márványos a beiglink! Na, ezért járok ide, hogy ilyen okosságokat megtudjak. :)

Ezután jöttek a pozsonyi kiflik, ott már 3-3 készült a diósból és mákosból. Virgolás :) majd az oválisra nyújtott tésztára a töltelék, kicsit megnyomkodtuk és már hengergettük is, hogy elérje a kívánt formát. Vicces ezt csinálni, én élveztem. A diósnak és a mákosnak különböző a formája, ez alapján lehet őket megkülönböztetni is. A diós inkább patkó formájú, a mákos végei jobban behajlanak - itt látható némi szemléltetőeszköz, bár nem biztos, hogy elég jól kivehető.



Mákos, diós, diós, plusz a beigli

Felszelve

Még amit ennek a napnak köszönhetünk: megismerkedés a Dobos tortával, annak elkészítésével.
Mindenki elfáradt már a nagy gyúrásban és serénykedésben, de még neki kellett állni kerek tortalapokat rajzolgatni sütőpapírra, majd ezeket kikenni, kisütni és a legszebbekből megcsinálni a tortát. Ez ugyebár hideg úton készült könnyű felvert, de mindezt megoldotta most helyettünk a naaagy ipari gépkar.
Rengeteg lap lett, mert nem mindenki csak hatot kent ki, hanem hogy gyakoroljunk, legalább 12-18-at. Közben készítettük a párizsi krémet hozzá, ami tényleg nagyon-nagyon finom lett! Persze elképzelhetetlen az egész jó kis dobos cukor nélkül, úgyhogy annak is nekiálltunk. Gyakoroltuk a szálpróbát, mindenki megúszta nagyobb sérülések nélkül :)
Nos, kisült lap, párizsi krém, lap, krém, és így tovább. A vicces az, amikor a félkész torta alá kell nyúlnod és egyensúlyoznod, hogy szépen lekend az oldalát is, meg díszítés gyanánt édes morzsával még meg is paskoltuk...nem tudom, mások ezt hogy csinálják, de biztos van rá jobb megoldás, mintsem hogy így összetapogassam az alját minden egyes süteménynek...
Dobos cukor a tetejére: az a baj, hogy tudom, egy ilyen cukor miatt levágnák a kezem. Olyan sötét, olyan égett lett, hogy sírva fakadtam volna legszívesebben. Mentségemre legyen mondva, ezt a dolgot csak úgy lehetett velünk, tanulókkal kivitelezni és gyakoroltatni, ha újra és újra felhevítettük, máskülönben kb. két ember tudta volna csak megcsinálni. A tanárnő vigyázó szemei előtt, egyesével öntöttük, kentük el a forró, olvadt cukrot, egy hatalmas hentesbárddal jelöltük és vágtuk nyolcba - ez a része állatira tetszett :D Az elkészült kis tetőket egyesével felrakosgattuk a tortára, felvágtuk, levaxoltuk és a kiértékelés után már mehettünk is haza -hullafáradtan. De azért meglett az eredménye. Megdicsértek, hogy szép egyenletes lett a lap és krém aránya, ahhoz képest, hogy először csináltuk nem rossz, nem rossz...



1 megjegyzés:

  1. dobostorta jeeeeeeee, csorog a nyalam :D
    figyimigyi, ha blogolsz, atirod majd a datumot aktualisra? mert igy az a datum jelenik meg amikor leütötted az elsö bötüt, es csak most lattam h irtal, mert a frissülesek közt nalam az oktober 30anal szerepel ez a bejegyzes, ami mar nem latszik a listaban :( igy nem vagyok naprakesz az eletkedböl, es az nem jo :D
    csooooooooooooooook

    VálaszTörlés