Soharóza gasztrokoncert

Vasárnap ismét a Pesti Lámpásban jártam, csak most egy gasztrokoncert apropójából. Mautner Zsófi (Chili&Vanilia) és Halas Dóra karnagy közös szervezése egyedülálló és nagyon jó kezdeményezés volt!

A Soharóza kórus/együttes/zenekar 2008 októberében alakult Bodó Viktor felkérésére. Nagyjából harminc fős társaságuk kápráztatta el a hasonló számú nézőközönséget. Ősi zenék, új formák kompozícióját adták elő, igazi művészi performanszot.
Körbevettek minket, mindenhonnan hangok, zajok, zörejek érkeztek, hujjogások, csörömpölések és beindult a mozgás, jöttek, mentek közöttünk, forogtak, pörögtek, énekeltek, majd eltűntek és elkezdtek szállingózni kezükben a desszertes tányérokkal...

A kórus

Tálalásakor A világ elnevezésű köszöntést hallottuk és "földrajzi fúgát Ernst Toch műve alapján". Őszintén megmondom, hogy nem igazán figyeltem erre a részre, mivel a mohón vártam a kis falatkáimat...úgyhogy erről a részről nem tudok érdemben nyilatkozni :)

A desszerteket az óramutató járásával megegyező irányban kellett fogyasztani, az alábbi képen a fehér, tálkás finomság, a Libanoni tejpuding (muhallabiyeh) volt az első. A zene ezalatt derbukajáték, oud-pengetések, (ez egy rövid nyakú, pengetős hangszer, ami a spanyolok által terjedt el az arab világban) keresztény zsoltár és iszlám ének volt.

(tanulva a korábbi kérdésekből: nem, nem fejből mondom ezeket, hanem a programfüzet alapján :) )
A tejpuding nem volt rossz, habár nem szeretem annyira a tejes desszerteket - és a pudingot sem. A tetején pisztáciatöret volt, na, az már inkább nekem való. :)

A desszertek - egyelőre csak hatan

A második falat egy Kecskesajttorta paprikával. A zene bolgár asszimetrikus ritmus, népi ének, préshang, és egy népdal a paprikaültetésről. Tipikus kecskesajt íz, sós és édes pikáns együttállása a paprikával. Cheesecake, ami tényleg jó, érdekes és kirívó is egyben. Jelentem, a virágot is megettem :)

Ezután Törökországba kaladoztunk. Nagyon tetszett ez a rész és már tudtam figyelni mindenre, a performansz is lenyűgözött, török piaci hangulatot idézett, tényleg mint egy zsibvásáron, rikkantások, pénzcsörgés, edénycsörömpölés, éééés zöldségzene :) ez annyit tett, hogy dinnyén, tökön, meg tudom is én milyen dolgokon és dolgokkal doboltak, mókás volt :) Állítólag a népdalok egy barna kislányról, egy keményített galléros írnokról és a szerelemről szóltak. Üsküdar'a. Ez Isztambul egyik ázsiai kerülete, a dal címe. Érdekességképpen álljon itt a részlet:

"Üszküdárba menet kendőt találtam, megtöltöttem lokummal.

Amikor barátomat kerestem, magam mellett találtam.

Én az írnoké vagyok, az írnok az enyém, kinek mi köze hozzá?

Milyen jól áll az írnokomnak a keményített gallér!"

A desszert Revani volt, ami nekem kifejezetten ízlett - talán mert nagyon édes volt :) - kicsit baklava ízvilág, mézes-szirupos, narancsos-mandulás édesség, iiigen :D

A negyedik állomás gyönyörű Itália - kevésbé magával ragadó hangzással. Nem rajongok a későreneszánsz zenéért, Monteverdiért, sem a harcos és szerelmes madrigálért. Egyszerűen nem vonz a 15-16. század és környéke (a 18. már annál inkább, bár akkor is inkább csak az irodalom) A Sorbetto (sorbet) azonban vitte a prímet. Rózsás, hmm.

Az ötödik/hetedik - a sorbet

Indonézia következett. A desszertet Segal Viktor készítette, Indonéz palacsintát, kókuszos töltelékkel. Tetszett a tészta, zöld színét - az európában nem honos - pandanlevél kivonatától kapta. Úgy tudom, a tésztába is kókusztej vagy kókuszreszelék kerül. Olyan volt, mint a mi palacsintánk, csak jóval vastagabb, a töltelék meg újdonságszámba ment, szintén kissé szirupos.

A karnagy és a csoport egy része

Ekkora jött el az én időm :) Kövekezett a Csokoládé! Mihályi László cukrászmester alkotása, kis csokigombóc egy piskótalapon, 3csokoládéreszelékpálcika (ennél szemléletesebben nem tudom leírni :) ) a tetején egy csokitallér. Meglepetésként egyébként a mousse és a piskótatalp között egy tulie-szerű, ropogós, karamellizált réteg bújt meg, szerintem valamilyen mandula vagy más magféle volt. Triplarespeakt :) Közben a "Fekete-Afrika" elnevezésű előadás ment, törzsi énekekkel, ugandai zsidó altatóval. Zap Mama. Olyan, mint Erykah Badu. Remélem megvan. Ha mégsem itt egy kis közjáték. (nem egészen ilyen volt, ennél kicsit "bennszülöttesebb", de nekem most ez tetszik)

A performansz egy része, az árnyjáték

Kalandozásunk - majdnem - utolsó állomása Argentína volt. A zene Ariel Ramirez népi iheletésű műve, a Kreol mise tételei. A desszert Dulche de leche - Dél-Amerika nutellája, így jellemezték az utolsó édességet. Ez tulajdonképpen karamellizált tejkrém. Namármost, ez itt úgy nézett ki, hogy egy brownieszerű alapon egy csöppnyi tejkaramella, sziklatömbnyi sódarabokkal. :) Nekem bejött. Szeretem a sós-édes fúziót (éljen a sós csoki!) és ennek minden pillanatát élveztem.

Levezetésként kaptunk néhány röpke percet itthonról is, dunántúli terc és vénasszonyokról szóló magyar népdal formájában. Mulatságos a szöveg - már csak a címe is: Apró murok, petrezselyem. Aki nem hiszi, járjon utána, fent van a neten :)

Az este összeségében nagyon jól telt, remélem korszakalkotó hatású kezdeményezés volt és megismétlődik a közeljövőben. Valóban ideje lenne már, hogy egy kicsit fejlődjünk, nyissunk az újdonságok felé, keveredjenek az ízek, hangok, illatok, és ez az innováció elsősorban a fiatalok kezében van - úgyhogy hajrá fiúk, lányok, tessék sokat, sok helyen sztázsolni! :)